A mindennapi munka során állandó tapasztalat az időhiány. A hatékony munkavégzés jellemzője, hogy tudjuk, mit akarunk, a kitűzött céljaink reálisak és megfelelnek mind egyéni érdekeinknek, mind a környezet kihívásainak. Ebben kíván segítséget nyújtani és megoldásokat kínálni az általunk meghirdetett
Időgazdálkodás (340020)
című tanfolyam.
A képzés leírása
A képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az idő- és feladat-menedzsment eszközeit oly módon, hogy azt munkájukban és mindennapjaikban is alkalmazni tudják. A résztvevők elsőként saját időbeosztásukat vizsgálva szembesülnek azzal az időmennyiséggel, ami valójában rendelkezésükre áll, de valamilyen okból nem tudják kihasználni. Felmérik a valós időveszteséget, amit anyagi veszteségre is átfordítanak. Majd ezt követően ismerkednek meg az időgazdálkodás folyamatával, az időgazdálkodási körrel.
Ezután a célkitűzéssel foglalkoznak, hogy tudatosuljon bennük: a célok jelentik azt az iránytűt, aminek segítségével a mindennapok megtervezhetők. A résztvevők a pontos, mérhető és megvalósítható személyes célok kitűzésével folytatják a tanulási folyamatot.
A tréning gyakorlati részében kidolgozzák az időprotokollt, az időmentő technikákat, a tervezési eszközöket. A konkrét tervezést a saját konkrét időbeosztáson keresztül gyakorolják, majd a képzés végén megismerkednek a tervezést gyorsító és könnyítő elektronikus eszközök lehetőségeivel.
A képzés során megszerezhető kompetenciák:
- Időrablók megismerése, időveszteség megállapítása
- Az időgazdálkodás alapelemeinek megismerése, az időgazdálkodási kör alkalmazása
- Helyzetfelmérés eszközei: időprotokoll és félbeszakítás protokoll vezetése
- Időmegtakarítási technikák megismerése
- Időtervezés kivitelezése papír alapon
- Időgazdálkodás elektronikus eszközeinek megismerése
Szervezési információk
Résztvevők száma csoportonként: 8-12 fő
A képzés ára: 80.000 Ft + Áfa / fő / 2 nap,
mely magában foglalja a képzés és teljes ellátás díját.
A képzés tervezett időpontja: minimum 8 fő jelentkezése esetén a csoportot elindítjuk az érdeklődőkkel egyeztetett időpontban.
A képzés tervezett helyszíne: Győr
Jelentkezési határidő: folyamatos
Érdeklődését és részvételi igényét az itt letölthető jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével jelezheti.